Iskolánk történeteSümeg oktatásügyét, szakképzését a történelmi változások ugyanúgy érintették, mint más településekét. Az 1850-es években hazánkban nem kapott elsődleges szerepet az oktatás. Ennek ellenére a kb. 5000 lakost számláló mezővárosban, Sümegen Ramassetter Vince elérte, hogy a 1857. december 6-án ünnepélyes keretek közt nyitotta meg kapuit az alreáltanoda, mint középiskola 11 tanulóval. Az alreáliskola feladata az ipari, kereskedelmi feladatokra való felkészítés volt. A sümegi reáliskola harmadikként jött létre Magyarországon. A tanulók humánus és reálszaki csoportban tanulhattak. 1951-56 között építőipari technikum került Sümegre Veszprémből. 1960-as években szakmai képzések indultak. Tanultak diákok asztalosnak, szakácsnak, cukrásznak, lakatosnak, szabónak. Szakmai gyakorlóhelyeket, termeket és műhelyeket alakítottak ki számukra.

1963-tól Sümegen megindult a mezőgazdasági szakközépiskolai oktatás. A végzősök a szakmunkás bizonyítvány mellé érettségi bizonyítványt is szerezhettek. Gyakorlókertet alakítottak ki, többek között Ramassetter Vince által adományozott területen. 1970-től felmenő rendszerben megszűntették a mezőgazdasági szakközépiskolát. Hosszú évtizedekig nem volt szakoktatás Sümegen.

Iskolánk történeteA Pápai Szakképzési Centrum gondozásában 2018. szeptember 3-án újra megindult a szakképzés Sümegen. Jelentős pályázati forrásból sikerült felújítani az önkormányzat tulajdonában lévő Kossuth utca 2. szám alatti műemlék jellegű épületet, mely korábban Járási Hivatal, szülészet volt, majd gondozásra szoruló nyugdíjasok otthona. A pályázat további részéből sikerül korszerűen felszerelni az iskolát, illetve a szakmáknak megfelelő hátteret biztosítani. Az iskola a pápai Acsády Ignác Technikum és Szakképző Iskola telephelyeként működik.

Az első tanévet egy osztályban két szakmával kezdték meg a diákok: asztalos és eladó. Mindkét szakmának van jövőképe a környező vidék gazdasági életben. A Sümeg körül elterülő falvakban élő fiataloknak nem kell messze utazniuk, kollégiumban lakniuk ahhoz, hogy szakmát tanuljanak. Évről évre megkínáljuk a környék továbbtanulni vágyó fiataljait, családjait piacképes szakmák tanulási lehetőségével. Felnőttek oktatása keretében módot biztosítunk első-, másodszakma ingyen megszerzésére is. Családias jellegű az iskola. Elegendő figyelem jut a tanulókra, mely megnyugtató a szülők számára. Ezen kívül nagyobb lehetőség van a hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű tanulók megsegítésére. Megélhetést biztosító szakmák megszerzése, az iskolapadból kikerülő munkaerő jó alapot ad a város és térségének gazdasági fejlődéséhez.

Iskolánk története